Véget ért a 2010-es CeBIT. Magyar sikerekkel is büszkélkedhetünk és természetesen, mivel az IT szektor egyik otthonának tartják a hannoveri rendezvényt, így kismillió új termék került most a polcokra, vagy kerül majd a későbbiekben, amelyeket itt a kiállításon bemutattak.

 

A CeBIT-tel valójában az a helyzet mostanában, hogy erősen negatív statisztikákat produkál. Valamivel több, mint 3% pluszt könyvelhet el nézők terén és a Google is most vonult fel először, de a CES és az MWC erős túlzással már bemutatott szinte mindent, amit csak lehetett. A CeBIT-nek megmaradt a Computer ágazat, ami persze azért még mindig elég szép számmal vonzza az érdeklődőket.

 

Bíztam a hazai szakértőkben, hogy nem kell "külföldre látogatnom" az újdonságokért. Nagyrészt bejött, de találkoztam már érdekességekkel, amikkel itthon még nem. A CeBIT-tel nem kívánok kurvasokat foglalkozni, köszönhető ez a fentebb leírtaknak, persze azért szép számmal csipegettem ki a linkeket. 

 

Itthon a Prohardver és a PCWorld foglalkozott leginkább a témával, bár a contentgyár inkább működött a Prohardvernél. Persze mások is foglalkoztak azért az eseménnyel. Na mazsolázzunk...

 

AMD Thuban és Intel Gulftown 6 magos chipek.

 

MSI 870A-GD60 Hydra durva videókártya kezelésekkel.

 

A Biostar igen ígéretesnek tűnő, AMD lapkészlettel felszerelt alaplapokat mutatott be, bár az FX még nincs kész teljesen.

 

biostar890

"Biostar TA890FXE akár hatmagos AMD processzorhoz is"

 

 

Ismertem egy Szabinát. Utóbb kiderült, hogy egy idióta ribanc. Az AMD is alkotott egy Sabine-t. Kétségeim támadnak afelől, hogy ismerni fogom egyáltalán.

 

A PH! bebizonyítja, h még az égből is videókártyák potyognak, bár a Sapphire 5970 nekem inkább egy erőműnek tűnik. A GameChannel részletesebben is beszámol róla.

 

Sapphire HD5970

 

Házak, hűtők és notebook állványok a Zalman és a Scythe standján. Tovább...

 

A PrimOnline bemutatja az első Sapphire netbookot Atom N450 CPU-val.

 

Új MSI és Dell Notebookok. - PH!

 

msixslim

MSI XSlim X360

 

dellvostro

Dell Vostro 3500

 

Nagy szelet vetett az Ion 2, hogy vihart arat-e azt majd meglátjuk. Mindenesetre a Zotac a ZBOX HD-ID11-be és a Getawy a Mini-Topjába belepakolta. Az Asusról sikerült annyi contentot tolnia a PH!-nak, hogy szinte mégjobban megszerettem a márkát. Vagy ezt inkább csömörnek hívják?! Vegyesek az érzések. Az Eee Box EB1007 már Broadcom Crystal HD-val jött Ion helyett, az előző két NetTop Atom D510-eséhez képest D410-zel, csak opcionális lehetőségként felajánlva a D510-et. Részletesebb bemutatók.

 

zotac

Zotac ZBOX HD-ID11

 

jetway

Jetway Mini-Top

 

eeebox

Asus Eee Box EB1007

 

Mikor ilyen típusú SSD-kről hallok párhuzamba hozom őket az USB3-mal. A saját hülyeségem. De végső akkordként mindig "a lassan, de biztosan..." gondolatmenet zárja a hülyeséget. Na de ne bohóckodjunk itt kérem, hiszen a Team Group és a Verbatim sem teszik.

 

Western Digital SiliconEdge Blue SSD

 

DDR3-as memóriák a Kingston, a G.Skill, a Mushkin és a Team Group gondozásában.

 

 

A Cooler Master hűtőkkel és SLI-re tervezett házzal érkezett.

 

coolermasterv6gt

Cooler Master V6 GT

A bejegyzés trackback címe:

https://mediatecho.blog.hu/api/trackback/id/tr61825212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása