Hanvonék 2009 szeptemberében az IDF-en már jelezték, hogy rajta vannak a táblagyárak beüzemeltetésén, de abból amit akkor mutattak inkább disznófarmot üzemeltessenek, mint high-tech rockafellert. BA10E táblájuk prototípusát már elvitték a CES-re, a mostani CeBIT alkalmával azonban egy kidolgozottabb darabbal, ráadásul két típussal tértek vissza.

 

Hanvon BC10C

 

Hanvon BA10E

 

Mindkét típus kijelzője 10.1 inches, alumínium borítást kaptak, ha jól tudom a C-nek valamivel nagyobb a kijelzője. Mindkettőn Win7 fut, az oldalukon megtalálható 5-5 db gyorsfunkciós gomb, 2 usb, mikrofon be-, füles kimenet, HDMI csatlakozás és DisplayPort. Ez utóbbi kettő meg is lepett. Webkamerát is kaptak, valamint a jobb sarokban számomra az első Samsung Omniára kisértetiesen hasonlító kurzort. Próbálnám elmagyarázni, hogy milyen az, de nem lehet. Szarozni meg most nem akarom.

 

A különbségek természetesen egyrészt külalakban is fellelhetők. Nem csak kisebb a BC10C, de fekete és egyben kissé szögletesebb burkolatot kapott a BA10E ezüstmattszürke (vagy valami hasonló) színű, gömbölyded formályához képest.

 

A C oldala kártyaolvasót kapott, az E hátlpja viszont kamerát. Nem is tudom melyikre lenne nagyobb, vagy inkább egyáltalán szükségem.

 

Ha pontosak az információim az E egy 1,6-os Atommal a C pedig 1,3-as Celeronnal fut. a BA10E 4-500, a BC10C 5-600 euró körül kapható majd, megjelenési dátum nem ismert.

 

Konklúzió:

 

A Hanvon jó irányba halad, de nem lepődnék meg, ha a következő konferencián amin ott lesz, ismét bemutatná ezt a két terméket, csak kiforrott állapotukban.

 

Galéria

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mediatecho.blog.hu/api/trackback/id/tr441804771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.